Május elején rendezte meg a Palota sakk hagyományos, immáron tíz éves múltra visszatekintő IX. REGIO Játék Rákospalota Kupa gyermek és FIDE rapid élőpontos sakkversenyét. 

Itt máris két helyesbítés szükséges. Ha tíz éve, miért is IX. a sorszám? A pandémia kitörése tavaly megzavarta a sakkéletet is, így ezt a versenyt sem lehetett megtartani. Bár az előkészületek és a szervezés elindult, végül az járvány keresztülhúzta a terveket. Idén is volt némi bizonytalanság a meghirdetett időpont körül, de a sikeres járványkezelés lehetővé tette, hogy a verseny létrejöjjön. A szabadidős gyermek kategóriáktól el kellett tekintenünk, mert a Szövetség a verseny előtt röviddel rendelkezett, hogy csak játékengedélyes verseny szervezhető. Szerencse a nehéz helyzetben, hogy sok gyerkőcnek van már 12 év alatt is versenyengedélye, így könnyen átneveztek a főversenybe, ahol hatalmas érdeklődés mutatkozott. A korábbi években négy gyermekcsoportot versenyeztettünk az óvodásoktól a 12 évesekig, ahol százötven fő körüli résztvevő sakkozhatott zsúfolásig megtöltve egy zeneiskola impozáns koncerttermét. Ezt a versenyt egészítettük ki néhány éve egy FIDE rapid kategóriával, ami által közel kétszáz sakkozó küzdhetett évről évre a pontokért. Ahogy korábban is, most is rengeteg kategóriában díjaztunk. Az abszolút győztes és helyezettek mellett a legjobb hölgyeket, a legjobb seniorokat, a legjobb élőtlenek mellett külön a 14 év és a 18 év alattiakat, ők is nemenként szétválasztva kaptak serleget, érmeket, emléklapot és mindenki, a százötvenedik helyezett is tárgyjutalmat.   

Idén a főverseny lett a meghatározó, ahol a nyolcvan előnevezőből végül is hetvenhatan ültek asztalhoz. Kitűnő mezőny, egy női nemzetközi nagymester, több FM, CM és sok feltörekvő fiatal mesterjelölt és első osztályú mellett hölgyek és gyerekek is szép számban indultak. Minden évben egyre erősebb mezőny gyűlik össze a rapid kategóriában. Versenyünkön a hölgyek diadala megismétlődött. Tavaly Gaál Zsóka utasította maga mögé a mezőnyt, idén szintén egy hölgy állt a dobogó legmagasabb fokára. Széles volt a korosztályos skála, nyolc éves volt a legifjabb és hetvenöt, a legtapasztaltabb sakkozó. Nyíregyháza, Szeged, Győr, Hajdúböszörmény mellett még dél-vidékről is felutaztak Budapestre, hogy a hosszú hónapok sakkmentes vagy online játéka után végre egy valódi versenyen mérettessenek meg. 

A helyszínt is át kellett szervezni, mert az oktatási intézményekbe nem lehet bejutni a járvány miatt külsősöknek. Több helyszínt megtekintve végül a REAC futball stadionjában sikerült megfelelő méretű versenytermet találni. Itt minden egészségügyi előírást betartva és betartatva végül is Kárpáti Gábor országos versenybíró május 8-án elindíthatta a bonusz idős órákat.    

Hét fordulós volt a verseny, ami a kellő és szükséges szünetek miatt nem bírt volna el több fordulót. A játszmák befejeztével a terem teljes kiürítése és átszellőztetés után folytatódtak a küzdelmek.

A várakozásnak megfelelően a legerősebb játékos, Marjanovics Annamária női nemzetközi nagymester magabiztosan győzött, mindössze egy fél pontot elengedve. Két ifjú tehetség követte a hölgyet. Az ezüstöt Gehér Koppány, míg a bronzérmet Udvardi Zalánnak akaszthattam a nyakába. A harmadik helyen hármas holtversenyben Zalánnal Parczelt Mátyás és Juhász Ágoston végzett.  

Az egyéni eredményektől függetlenül szinte egyöntetű volt a vélemény, hogy egy újkori sakk ünnep kerekedett Rákospalotán, ami a tízedikkel folytatódik jövőre!

Mihály Zoltán