Állami támogatásból egy digitális, érintőképernyős okostáblával gazdagodott a Palota Sakk (hosszabb nevén az Észak-Pesti Környezetvédelmi, Kulturális és Szabadidősport Egyesület sakkszakosztálya). A hírt Mihály Zoltán, a szakosztály vezetője, és a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő kerületi sakkcsapat játékosa osztotta meg velünk.

  • Nagyon fontos lépésnek tartom ennek a táblának a beszerzését – mondta -, mert, egyrészt ilyen technikai újdonsággal még egyetlen sakk-klub sem rendelkezik itthon, másrészt ez az eszköz nagymértékben elősegíti a képzésünket, hisz lehetőségünk nyílik játszmaelemző-programokat használni, illetve az adatbázis révén bármikor elő tudunk szedni egy-egy fontos és példaértékű játszmát akár a múltból, de a legfrissebb versenyek partijait is azonnal tudjuk elemezni. 

A több, mint egy millió forint értékű új digitális táblát már fel is szerelték a Budai II László stadion első emeleti sakktermében. Mihály Zoltán elmondta, az eszközbeszerzés az első lépése annak a hároméves tervnek, melybe a Palota Sakk belevágott.

-Idén stabillá szeretnénk tenni az első osztályú tagságunkat, jövőre egy erős középcsapattá válnánk, három év múlva pedig harcba szeretnénk majd szállni a bajnoki címért. Ehhez persze erős utánpótlásra és jó igazolásokra lesz szükségünk. Az erősítéshez az ígéretet megkaptuk tervünk ismertetésekor a sportokat köztudottan támogató önkormányzattól, és mi ennek szellemében megtettük az első lépéseket. 

Az időzítés nem véletlenszerű: három év múlva ugyanis Budapest lesz a házigazdája a sakkolimpiának, azaz a teljes sakkvilág figyelme a magyar fővárosra irányul majd. A Palota Sakk pedig ebben a figyelemben szeretne majd Budapest legjobb sakkcsapata lenni.

Riersch Tamás